Kerék története

A kerék egy forgástest alakú szerkezet, amely alkalmas a tengelye körüli forgásra. Megkönnyíti a mozgást és szállítást járművekben, vagy a munkát gépekben használva. Ezt a gördülő mozgás teszi lehetővé, amely legyőzi kerék és a tengely közötti súrlódást. Leghétköznapibb példák találhatóak kerék használatára a szállítóeszközökben, vagy olyan forgó vagy forduló tárgyakban, mint a hajókormány vagy a lendkerék.

Kezdetek

A tűzhasználat és az élelemtermelő életmódra történt áttérés után a kerék alkalmazása a harmadik forradalmi lépés az emberiség múltjában. A kocsival együtt áthidalhatóvá teszi a távolságot, megkönnyíti a szállítást, rendszeressé teszi a kereskedelmet, és fontos szerephez jut a harcászatban is. Feltalálása folyamatos és közös tett volt. Akkor támadt rá igény, amikor az újkőkori ember letelepedett, kapás földművelést folytatott, állatot nevelt és szüksége lett olyan alkalmatosságra, a kocsira, amellyel nagyobb távolságra súlyos terhet szállíthatott. A kocsi őse a szán lehetett. A szánok a mocsaras síkságon hasznosabbak, és utak hiányában Kr. e. 800-ig a kocsit a hegyekben sem használhatták. A szekér tulajdonképpen kerekekre helyezett szán volt. A kerekes járműveket 5500 éve ismerik. Egy Kr. e. 3500 körüli, a sumer Uruk városából származó jelen kerekekkel is felszerelt szán, ormótlan kordé látható. A Közel-keletről a Kr. e. IV. évezredből származnak a legkorábbi agyag kocsileletek és domborműves jelenetek is. Csaknem biztos azonban, hogy már előbb is alkalmazták a kereket. Előkerültek Kr. e. 3500 körülről lengyelországi kordémodellek és oroszországi valódi kordék is. A kerék eredete így is bizonytalan.

A kerék gondolata talán a görgőkként használt farönkökre vezethető vissza. Az ősember teherszállításra vastag fatörzset használt, amit egyik végénél maga után vonszolt. A rönk keresztbe fordulhatott, és az ember rájött a gördülés előnyére. A görgő szálfára csak rá kellett raknia a terhet. A görgőt ma is használják, ha súlyos terhet kell szállítani, de mégis hátránya, hogy a teher, miközben előrehalad, legurul a görgőkről. A görgők mozgását a teherhordó lapra erősített keresztgerendákkal korlátozták. Bár több ezzel versengő elmélet is ismert, a kocsi valószínűleg mégis a gördülő testből fejlődött ki. A legrégibb ismert kerekek korong vagy más néven tömörkerekek voltak. Három faragott pallódarabból álltak, melyeket hosszirányú merevítők tartottak össze. Fűrész híján, kőbaltával ugyanis nem tudtak volna fatörzsekből kereket levágni. Ráadásul a karikák a sugárirányú repedések mentén hamar szétesnének. A fatörzseket hosszában hasították tehát el, így kaptak deszkákat. Ezekből lehetett kerekeket készíteni. Egyik legrégibb ábrázolása Ur áldozati lapján látható A szilva alakú középrészhez jobbról-balról a fogyó illetve növekvő holdsarlóhoz hasonlító oldalrészek csatlakoznak. A megvékonyított telekereket keresztkötésekkel erősítették meg. E több, két vagy három részből álló kerekek a legelterjedtebbek, bár az ilyen első kerekekből kevés maradt. A rövid utakat Mezopotámiában az ott még ma is használt tömör fakerekű kordékon tették meg.

Küllős kerekek

A küllős kerék könnyű szerkezete lehetővé tette a gyorsabb, kisebb és kecsesebb közlekedési eszközök építését. A Kr. e. 3. évezredi Mezopotámiában harcok dúltak. Az ökörnél gyorsabb szamár befogásával nagy jövőjű harci eszköz tűnt fel. A sumereknek vadszamarak-húzta négykerekű harci kocsijaik is voltak. A következő ezer év harcászatát uraló lóvontatta, küllős kerekű harci kocsi Kr. e. 2000 körül jelent meg kisázsiai, szíriai harci szekereken. A küllős kerék teszi a lóvontatta kocsit ütőképes fegyverré. A bronzművesség fejlődése kitágította a famegmunkálás lehetőségeit. Elterjedtek a könnyű, de erős hat-, majd a nagyobb nyolcküllős kerekek. Az ezekkel készült kecses kétkerekű kocsikba is a nemrég elterjedt háziasított lovat fogták be. A félelmetes fegyver a háború és a vadászat, valamint a rangjelzés eszközeként meghonosodott az Atlanti-óceántól Kínáig. A bronzkor Egyiptomtól a sztyeppéig a lóhúzta könnyű kocsiké, melyek túlélik a birodalmakat és a Kr. e. 1200 körüli válságot. A vaskorban az újjáéledő Asszíria hódít kegyetlenül a tökéletesített harckocsival. Később találták fel a zsírozott tengely körül forgó, vas kerékagy középsőrészt és az abroncsot. Ez eredetileg vasgyűrű volt, amit felhevítve a kerék köré helyeztek, s miután lehűlt és összezsugorodott, szorosan egybetartotta az alkatrészeket. Európában ezután egyre nő a jelentősége a szállításra használt kocsinak. A ráfos kerékkel egyszerűen lehet négykerekes szekeret készíteni, melyet egy-két ló is elhúz. A könnyűszekér lett a szállítás legfontosabb eszköze, sőt, mikor a középkor elején rájönnek a lófogatolás okosabb módjára (szügyhám), Európa együtt fejlődik az egyre tökéletesedő lovaskocsival. A következő nagy műszaki fordulatig, a gőzgépig a lóvontatta járművek maradtak használatban.

Forrás: Link