- Az abroncscsere az egyik, ha nem a legfontosabb része az autónk nyári felkészítésének. A téli abroncs egyszerűen nem alkalmas a nyári közlekedésre. A téli időjárási körülményekhez készített mintázat rontja a komfortérzetet nyáron, hiszen a strukturált blokkszerkezet, ami az abroncs vonóerő átviteli szerepét hivatott betölteni zord időjárási körülmények között, nyáron a zajszintet növelheti zavaró mértékűre. Sőt, ez a futófelületkialakítás rosszabb irányíthatóságot és fékezhetőséget eredményez a nyári időjárási körülmények között.
- Miért fontos a jó abroncs? Mert az élet nem törésteszt! A járművek kerekenként megközelítőleg egyetlen tenyérnyi felületen érintkeznek a talajjal, így ezen a hozzávetőleg 200 cm2 felületen kell kialakítani az irányítás és a sebességváltozás minden szükséges erőhatásának megfelelő feltételeit.
- A széles méret, ár és minőségbeli kínálatból nem könnyű feladat kiválasztani az adott felhasználó számára ideális abroncsokat. Ami biztos: nem érdemes bizonytalan, kétes eredetű, például ismeretlen távol-keleti importból származó abroncsokat vásárolni. Ne vegyünk használt gumiabroncsot sem, még akkor se, ha szemmel láthatóan jó állapotban vannak. „Nyugdíjas, német háziorvosé volt, szinte nem is használta.” – olvashatjuk gyakran a hirdetésekben. Az ilyen abroncsoknak olyan belső, szemmel nem látható rejtett hibái lehetnek, amelyek akár életveszélyes helyzetet is eredményezhetnek.
- Vásárláskor érdemes kikérni a gumiabroncs-szervizes munkatárs véleményét. Vegyük figyelembe az autó típusát, az autógyártó cég méretre vonatkozó ajánlását, a közlekedési szokásokat, és azt, hogy milyen körülmények között, mennyit autóznak a nyári időszakban!
- A nyári abroncs-szettből – és persze a téliből is – minden kerékre azonos típusú és mintázatú gumit kell felhelyezni. Ha elkopott vagy sérült valamelyik abroncs, a vele azonos tengelyen forgó másik abroncsot is ki kell cserélni. Ami végképp tilos: ne kombináljuk a téli abroncsot a nyárival, a fizikát nem lehet becsapni! Új abroncs választásánál segít a néhány éve kötelező gumiabroncs címke, erről néhány fontos paraméter leolvasható.
- Amennyiben valamiért csak az egyik tengelyre kerülnek új abroncsok, akkor a nagyobb profilmélységgel rendelkező gumiabroncsokat mindig a hátsó kerekekre kell felszerelni, függetlenül attól, hogy első- vagy hátsókerék hajtású autóról van-e szó.
- A legjobb megoldás az, ha mind a négy abroncsot egyszerre cseréljük le. Annak érdekében, hogy nagyjából egyszerre kopjanak „csereérettre”, 7-10 ezer kilométerenként érdemes új pozíciót választani az egyes abroncsoknak – erre kiváló alkalom a szezonális csere. Forgásirányos abroncsok esetében a forgásirány megtartására ilyenkor is figyelni kell.
- A hatósági előírások szerint a gumi futófelületének minimálisan 1,6 milliméternek kell lennie, ennél kopottabbal közlekedni szabálytalan és életveszélyes. Szakértők szerint azonban az igazán biztonságos érték téli abroncs esetében a minimum 3 milliméter, nyárinál pedig a 4 milliméter.
- Minden felszerelés előtt alaposan nézessük át szakemberrel az abroncsainkat a lehetséges sérülések miatt. A leszerelt abroncsokat is nézzük át; ha újakat kell venni, van rá fél évünk, hogy kiválasszuk a megfelelőt.
- A leszerelt téli abroncsok tárolására a hűvös, száraz és fénytől védett hely a legalkalmasabb, mivel a hő, a nedvesség és a közvetlen napfény meggyorsíthatja az abroncsok öregedését. Amennyiben kerékre szerelve tesszük el a téli abroncsokat, akkor egymásra fektetve tároljuk őket, ellenkező esetben állítva, két-három hetente egy negyed fordulatot fordítva raktározzuk a gumikat.
- Az abroncsok nyomását érdemes legalább 2-3 hetente, elinduláskor, – amikor még hidegek- ellenőrizni, beleértve a pótkerékét is.
- Az alacsonyabb, nem megfelelő gumiabroncsnyomás miatt romlik a tapadás, így egyrészt hamarabb kopnak el a gumiabroncsok, másrészt pedig megnövekszik a hajtóanyag-fogyasztás, és ami a legfontosabb, hogy az autó irányíthatósága/stabilitása is jelentősen lecsökken.
- A gumiabroncsok tulajdonságainak kihasználását és az élettartamukat is befolyásolja a futómű megfelelő beállítása. A hibás futómű hosszabb fékutat, rosszabb úttartást és/vagy irányíthatóságot eredményezhet és felgyorsíthatja a gumiabroncsok kopását, illetve ún. rendellenes kopás kialakulhat a futófelületen. Rendszeres karbantartással, valamint az abroncsok ellenőrzésével megelőzhetőek a nagyobb meghibásodások.
- Válasszunk szakműhelyt! Egy kereket otthon is ki lehet cserélni, de az abroncsnyomás-ellenőrző rendszert (Tire Pressure Monitoring System, TPMS) nem tudjuk otthon kalibrálni, mint ahogyan centrírozni sem tudunk megfelelő berendezések nélkül. Ha kerékre szerelt téli-, illetve nyári-szettet cserélgetünk, akkor egyrészt olcsóbban megússzuk a tavaszi-őszi váltást (kisebb a szerviz-díj), másrészt az abroncsot is kíméljük.
- Az abroncsokat nagyjából három kategóriába sorolhatjuk: budget, közepes és prémium minőség. Aki kisautójával keveset autózik, az nyugodtan választhat az olcsóbb polcokról is, a nagy gyártók termékeiben megbízhatunk. Aki sokat autózik, és erősebb – nagyobb forgatónyomatékú – motor van az autójában, az válasszon jobb minőségű abroncsot. Ezeknek jobb a tapadási képessége, kisebb a gördülési ellenállása, így a fogyasztása és a zajszintje is, és esetleg hosszabb az élettartama. A kötelező energiatanúsítvány könnyen áttekinthetően tájékoztat az üzemanyag-hatékonyságról, a nedves úton mért fékútról és gördülési zajról.
Abroncstípusok
- Az abroncscsere az egyik, ha nem a legfontosabb része az autónk téli felkészítésének. A nyári abroncs egyszerűen nem alkalmas a téli közlekedésre. Mindez a számok felől közelítve: ha a télire is fent hagyott nyári abroncs miatt okozunk balesetet, a kár már egyetlen karosszériaelem sérülése esetén is nagyobb lesz, mintha vettünk volna négy téli abroncsot.
- A széles méret, ár és minőségbeli kínálatból nem könnyű feladat kiválasztani az adott felhasználó számára ideális abroncsokat. Ami biztos: nem érdemes bizonytalan, kétes eredetű, például ismeretlen távol-keleti importból származó abroncsokat vásárolni. Ne vegyünk használt gumiabroncsot sem, még akkor se, ha szemmel láthatóan jó állapotban vannak. „Nyugdíjas, német háziorvosé volt, szinte nem is használta.” – olvashatjuk gyakran a hirdetésekben. Az ilyen abroncsoknak olyan belső, szemmel nem látható rejtett hibái lehetnek, amelyek akár életveszélyes helyzetet is eredményezhetnek.
- Miért fontos a jó abroncs? A járművek kerekenként megközelítőleg egyetlen tenyérnyi felületen érintkeznek a talajjal, így ezen a hozzávetőleg 200 cm2 felületen kell kialakítani az irányítás és a sebességváltozás minden szükséges erőhatásának a legideálisabb feltételeit.
- Vásárláskor érdemes kikérni a gumiabroncs-szervizes munkatárs véleményét. Vegyük figyelembe az autó típusát, az autógyártó cég méretre vonatkozó ajánlását, a közlekedési szokásokat és azt, hogy milyen körülmények között, mennyit autóznak a téli időszakban!
- A téli abroncs-szettből – és persze a nyáriból is – minden kerékre azonos típusú és mintázatú gumit kell felhelyezni. Ha elkopott vagy sérült valamelyik abroncs, a vele azonos tengelyen forgó másik abroncsot is ki kell cserélni. Ami végképp tilos: ne kombináljuk a téli abroncsot a nyárival, a fizikát nem lehet becsapni! Új abroncs választásánál segít a néhány éve kötelező matrica, erről néhány fontos paraméter leolvasható.
- Amennyiben valamiért csak az egyik tengelyre kerülnek új abroncsok, akkor a nagyobb profilmélységgel rendelkező gumiabroncsokat mindig a hátsó kerekekre kell felszerelni, függetlenül attól, hogy első- vagy hátsókerék hajtású autóról van-e szó.
- A legjobb megoldás az, ha mind a négy abroncsot egyszerre cseréljük le. Annak érdekében, hogy nagyjából egyszerre kopjanak „csereérettre”, 7-10 ezer kilométerenként érdemes új pozíciót választani az egyes abroncsoknak – erre kiváló alkalom a szezonális csere. Forgásirányos abroncsok esetében a forgásirány megtartására ilyenkor is figyelni kell.
- A hatósági előírások szerint a gumi futófelületének minimálisan 1,6 milliméternek kell lennie, ennél kopottabbal közlekedni szabálytalan és életveszélyes. Szakértők szerint azonban az igazán biztonságos érték téli abroncs esetében a minimum 3 milliméter, nyárinál pedig a 4 milliméter.
- Minden felszerelés előtt alaposan nézessük át szakemberrel az abroncsainkat a lehetséges sérülések miatt. A leszerelt abroncsokat is nézzük át; ha újakat kell venni, van rá fél évünk, hogy kiválasszuk a megfelelőt.
- A leszerelt nyári abroncsok tárolására a hűvös, száraz és fénytől védett hely a legalkalmasabb, mivel a hő, a nedvesség és a közvetlen napfény meggyorsíthatja az abroncsok öregedését. Amennyiben kerékre szerelve tesszük el a téli abroncsokat, akkor egymásra fektetve tároljuk őket, ellenkező esetben állítva, két-három hetente egy negyed fordulatot fordítva raktározzuk a gumikat.
- Az abroncsok nyomását érdemes legalább 2-3 hetente, elinduláskor, – amikor még hidegek- ellenőrizni, beleértve a pótkerékét is.
- Az alacsonyabb, nem megfelelő gumiabroncsnyomás miatt romlik a tapadás, így egyrészt hamarabb kopnak el a gumiabroncsok, másrészt pedig megnövekszik a hajtóanyag-fogyasztás, és ami a legfontosabb, hogy az autó irányíthatósága/stabilitása is jelentősen lecsökken.
- A gumiabroncsok tulajdonságainak kihasználását és az élettartamukat is befolyásolja a futómű megfelelő beállítása. A hibás futómű hosszabb fékutat, rosszabb úttartást és/vagy irányíthatóságot eredményezhet és felgyorsíthatja a gumiabroncsok kopását, illetve kialakulhat ún. rendellenes kopás a futófelületen. Rendszeres karbantartással, valamint az abroncsok ellenőrzésével megelőzhetőek a nagyobb meghibásodások.
- Válasszunk szakműhelyt! Egy kereket otthon is ki lehet cserélni, de az abroncsnyomás-ellenőrző rendszert (Tire Pressure Monitoring System, TPMS) nem tudjuk otthon kalibrálni, mint ahogyan centrírozni sem tudunk megfelelő berendezések nélkül. Ha kerékre szerelt téli-, illetve nyári-szettet cserélgetünk, akkor egyrészt olcsóbban megússzuk a tavaszi-őszi váltást (kisebb a szerviz-díj), másrészt az abroncsot is kíméljük.
- Az abroncsokat nagyjából három kategóriába sorolhatjuk: budget, közepes és prémium minőség. Aki kisautójával keveset autózik, az nyugodtan választhat az olcsóbb polcokról is, a nagy gyártók termékeiben megbízhatunk. Aki sokat autózik, és erősebb – nagyobb forgatónyomatékú – motor van az autójában, az válasszon jobb minőségű abroncsot. Ezeknek jobb a tapadási képessége, kisebb a gördülési ellenállása, így a fogyasztása és a zajszintje is, és esetleg hosszabb az élettartama. A kötelező energiatanúsítvány könnyen áttekinthetően tájékoztat az üzemanyag-hatékonyságról, a nedves úton mért fékútról és gördülési zajról.
A teherautó és mezőgazdasági járműabroncs választás talán még nagyobb odafigyelést igényel, mint a személyautók abroncs cseréje. Néhány megfontolandó szempont:
- Ami a teherautóknál a legfontosabb: más-más mintázatú abroncsot kell szerelni a hajtott, a kormányzott, illetve a teherviselő tengelyen. Kormányzott tengely: itt a dinamikus terhelések, a kiváló nedves és száraz manőverezhetőség, a tengely geometriájának megfelelő szögek, nagyobb kilométer-teljesítmény jelentette követelmények miatt az „F” vagy „Z” jelű mintázatú abroncsot kell felszerelni.
- Hajtott tengely: a teherautónál itt a legnagyobb a tengelyterhelés, ezeknek az abroncsoknak kell elviselni a hajtó- és fékezőnyomaték átadását. Az ideális megoldás a „D” mintázatú abroncs, városi felhasználás esetén a „Z” mintázat is elfogadható.
- Teherviselő tengely: a statikus és dinamikus terhelések, a megcsúszás fokozott veszélye miatt ide a „T” jelű abroncs a jó megoldás. Itt is használhatunk „Z” jelű mintázatú abroncsot, de a felszerelésekor ellenőrizzük, hogy a terhelési index és a sebességjel megfelel-e a tengely követelményeinek. Kormányzott és hajtott tengelyeken nem szabad „T” jelű mintázatot használni!
- A megfelelő nyomásérték, állapot, mintázat mellett figyelni kell arra is, hogy kamionok esetén eltérő mintázat használandó belföldi áruterítéshez, illetve nemzetközi fuvarozáshoz, részben a gördülési ellenállás – végső soron a fogyasztás -, részben a tapadás miatt. A legtöbb nagy gyártónak van „regionális”, illetve „távolsági” felhasználásra szánt teherautó abroncsa. A „vegyes” megjelölésű abroncs országúton és terepen egyaránt alkalmazható. Más jellegű abroncsot (fokozottan sérülésálló) kell választanunk, ha építkezésen dolgozunk, és mást, ha mezőgazdasági jellegű munkát végzünk.
- A teherautó és buszabroncs esetében is lehet futózott abroncsot vásárolni. A nagy abroncsgyárak is állítanak elő hideg- és melegfutózott termékeket, részben környezettudatosság, részben gazdaságossági okokból kifolyólag.
- A megfelelő nyomásnak itt is kiemelt szerepe van, amelyet a tengelyterhelésnek megfelelően kell beállítani. A súlyindex vagy terhelési index az abroncs oldalán van feltüntetve; egy háromjegyű számot keressünk. Ez határozza meg az abroncs terhelhetőségét. A 152/148 jelölés pl. a következőt jelenti: a maximális terhelhetőség 3550 kg/kerék, ikerszerelés esetén 3150 kg/kerék.
- A teherautóknál is felismerhetők az alacsony/magas nyomásból keletkezett meghibásodások, figyeljünk a gyártók által ajánlott értékek betartására: mindig a tengelyterhelésnek megfelelő légnyomásértéket kell alkalmazni.
- Mezőgazdasági abroncsnál is mindig szem előtt kell tartani a felhasználás
jellegét. Nem mindegy például a talajnyomás vagy a vonóerő átadó képesség. - Elsősorban haszongépjármű abroncsoknál alkalmazott rövidítés: M+S. Jelentése sár+hó (mud & snow), vagyis ilyen viszonyok között is boldogulunk majd.
- Regroovable felirat: utánvágható a mintázat. Ezt olyankor alkalmazzák, amikor az eredeti mintázat mélységéből már csak 2 – 4 mm maradt. A jelölt abroncsokat eleve utánvághatóra tervezték. Ezzel a módszerrel késleltethető az új abroncsok beszerzése. Csak a jelölt abroncsokon végezhető el az eljárás, amit bízzunk szakemberre! (Az utánvághatóságot esetenként „U”jel, vagy más, egyedi azonosító is jelölheti.)
Miért célszerű a gépkocsi gyártója által az első üzembe helyezéskor felszerelt gumiabroncsokkal azonos gyártmányúakat alkalmazni?
A gépkocsi és a gumiabroncs gyártói együttműködnek a fejlesztési munkákban. Az új gumiabroncs-konstrukciókat, amelyek gyakran még kutatási fázisban levő termékek, a gumiabroncs gyártók az autógyárak rendelkezésére bocsátják még azelőtt, hogy üzletkötés egyáltalán felmerülne. Az ezt követő további hosszadalmas és költséges vizsgálatok és fejlesztések eredményeképp létrejött gumiabroncsot végül a gépkocsi gyártója „jóváhagyja”. Azzal, hogy a kopott gumiabroncsokat ugyanolyan gyártmányú abroncsokra cserélik amilyeneket a gépkocsira gyárilag, eredetileg szereltek, biztosítható, hogy az autóra az ahhoz legjobban megfelelő gumiabroncsok kerüljenek. Ennek oka az, hogy a gumiabroncsokat a gumiabroncsgyár és a gépkocsi gyártójának mérnökei közösen fejlesztik ki.
Hogyan válasszuk ki a gépkocsi teljesítményének megfelelő gumiabroncsot?
Egy adott gépkocsi gyártója, illetve a hatóságok által történő műszaki jóváhagyásának feltétele az, hogy az első gyári gumiabroncskészlet a gépkocsi műszaki jellemzőinek megfelelő terhelhetőségre és a legnagyobb sebességre vonatkozó előírásainak eleget tegyen.
A gumiabroncs méreteit, a terhelhetőségi és sebesség jelöléseket a gépkocsi gyártója a gumiabroncs gyártójával együttműködve határozza meg annak érdekében, hogy maximális biztonságot és vezetési élvezetet nyújtson a gépkocsi.
Nagyobb sebességindexű gumiabroncsot mindig fel lehet szerelni. (A nagyobb sebességindexű gumiabroncs kisebb sebességnél is jobb teljesítményt nyújt.)
A gépkocsi gumiabroncsokkal való felszerelésekor ügyelni kell arra, hogy
- A gumiabroncs külső átmérője lehetőleg az eredetiével azonos (vagy annál valamivel kisebb) legyen.
- A sebességmérő óra nem mutathat mást, mint a gépkocsival ténylegesen elért sebesség.
- Olyan gumiabroncsokat kell felszerelni, amelyeknek terhelhetősége az eredeti gumiabroncskészletével megegyezik, vagy afölötti.
- Olyan gumiabroncsokat kell felszerelni, amelyek sebesség indexe az eredeti gumiabroncskészletével megegyezik, vagy afölötti.
- A kerékpánt átmérőjének és szélességének meg kell felelnie a gumiabroncs méretének.
- Ha az eredeti kerékkészlettől eltérő kerekeket alkalmaznak, ügyelni kell a jármű és a kerék gyártójának előírásaira.
- Ha ABS, ASR berendezéssel szerelt vagy négykerékhajtású gépkocsikon az első és hátsó kerekeken eltérő méretű gumiabroncsok vannak, figyelni kell a kerekek futófelületi kerületkülönbségére (gumiabroncs- és gépjárműgyártótól függ)
- Ha az előírttól eltérő méretű kerékpántot és/vagy gumiabroncsot szerelünk a járműre, az járműátalakításnak számít, és hatósági engedély kell hozzá.
Abroncsvásárlás
A válasz röviden: nem.
Ám ha mégis erre kényszerülünk, néhány jó tanács a vásárláshoz:
- A használt gumiabroncs kompromisszum: azoknak lehet megoldás, akik keveset autóznak a megbízható helyről vásárolt gumikkal. Ne felejtsük: az autónk tapadását, fékezhetőségét és irányváltását nagymértékben befolyásolja az a négy képeslap méretű gumiabroncs felület, amelyen az autónk a talajjal érintkezik. Nem mindegy, hogy mire bízzuk az autónk és a családunk épségét.
- Kerüljük a vásárokat, piacokat, ahol kéz alól, „teherautóról leesett” vagy bizonytalan szürkeimportból származó gumiabroncsokat árulnak. Az alacsony ár könnyen megbosszulja magát: már a felszerelésnél vagy az első úton kiderülhet, hogy közlekedésre alkalmatlan dolgot sóztak ránk.
- Ott vásároljunk, ahol számlát adnak a megfelelően tárolt abroncsról, és fel is szerelik azokat.
- Nézzük meg, hogy a kiválasztott gumiabroncsot mikor gyártották: erre az abroncs oldalán lévő DOT-szám utal: az első két szám a gyártás hete, míg az utolsó kettő az évet jelöli. Ha például a DOT-szám 5006, akkor ezt a gumit 2006 decemberében gyártották.
- A kiválasztott gumin ne legyenek repedések, anyaghiányok, szakadások. Vizsgáljuk meg az abroncs oldalfalát: ha egy fél pingpong labda méretű kidudorodást látunk, akkor az abroncs szálszakadt. Ez selejt, nem szabad megvenni.
- Profilmélység: téli gumiknál 4 mm az ajánlott minimális futófelületi bordamélység. Vagyis csak akkor vegyünk meg egy abroncsot, ha ennél mélyebbek a barázdák.
- Használt gumiabroncsra is érvényes: mindig párban vegyük, illetve szereltessük fel őket. Csak azonos gyártmányú, profilú és egyenletesen kopott futófelületű abroncsokért érdemes pénzt kiadni.
Mindezekkel együtt az a legjobb, és a szakemberek által is javasolt megoldás, hogy új gumiabroncsokkal oldjuk meg a lecserélendő gumik pótlását. Csak az újonnan vásárolt gumiabroncshoz jár garancia és energiatanúsítvány. A választék óriási, jó eséllyel mindenki megtalálja az autózási szokásainak és a pénztárcájának egyaránt megfelelő megoldást.
Ügyeljen a mintaárok mélységére!
A gumiabroncs futófelületi mintaárok mélységét természetesen alapos ellenőrzésnek ajánlatos alávetni, ugyanis a gumiabroncs számos lényeges tulajdonsága függ ettől.
A mintaárok mélysége döntő fontosságú, amelynek a hatósági előírások szerint legalább 1,6 mm-nek kell lennie. Aki ennél kisebb mélységű mintaárkú gumiabronccsal közlekedik, számolnia kell azzal, hogy a biztosító baleset esetén nem téríti meg a keletkezett kárát, illetve, adott esetben büntetést kell fizetnie Nyugat-Európa több országában.
A mintaárok mélységének meghatározásához segítségül szolgálhat a kopásjelző rendszer (TWI) – Tread Wear lndicator. Egyes gumiabroncs gyártók a TWI felirat helyett a márkajellel vagy egy háromszöggel jelölik a kopásjelzőt.) ez a minta árokba vulkanizált kis „kitüremkedésekből” áll, amelyek a mintázat kopásával egy síkba kerülnek a mintázattal. A kopásjelzők elhelyezkedését a gumiabroncs vállrészén látható TWI felirat jelzi.
A mintaárok megmaradt mélységének meghatározásához mérést kell végezni a kopásjelzővel ellátott mintaárkokban.
Javaslatunk az Ön biztonsága érdekében:
Mivel a vízen futás (aquaplaning) veszélye fokozottan nő és a fékezési tulajdonságok is jelentősen romlanak az előrehaladott kopással, a gumiabroncsokat már minimális mintaárokmélység elérése előtt le kell cserélni.
Általában a következő értékeknél ajánlott a csere:
- Nyári gumiabroncsok: 3 mm-es mintaárokmélység
- Széles gumiabroncsok: 3 mm-es mintaárokmélység
- Téli gumiabroncsok: 4 mm-es mintaárokmélység
Valamikor elkerülhetetlenné válik a gumiabroncsok cseréje
A gumiabroncsokat akkor kell cserélni, amikor a minimális mintaárokmélységig kopott a futófelület, vagy ha helyrehozhatatlan károsodás érte a gumiabroncsot.
Ezen kívül az öregedés is indokolttá teheti a cserét, azonban átlagos futásteljesítmény esetén a kopás miatt jóval az elöregedés előtt szükségessé válik a csere. Kivételt jelenthetnek a lakóautók, az utánfutók, a veterán autók és a pótkerekek, amelyeknél a szezonális használat miatt a menetteljesítmény az átlagos alatt marad
A gumiabroncsok oldalán található DOT jelölés mögött lévő számsorból kiderül a gyártási idő. Az utolsó 4 karaktere árulja el a gyártás időpontját. Ebből az utolsó 4 számjegyből az első kettő a gyártási év adott hetét, a második kettő a gyártási évet jelöli. Sokan az „idei” abroncsot keresik, pedig a gumiabroncs nem gyorsan romló áru, hasznos tulajdonságait éveken keresztül, változatlan formában és minőségben képes megőrizni!
- november 1-től minden, az Európai Unióban forgalomba hozott gumiabroncsot újfajta, egységes címkével kell ellátni. A színes és informatív jelölések alapján a vásárló segítséget kap, hogy megismerje az adott gumiabroncs legfontosabb jellemzőit, bár ezek nem tartalmaznak kritériumokat a téli útviszonyok között igazán fontos tulajdonságokról!
A gumiabroncs címke gyakorlatilag úgy néz ki, mint a háztartási gépeken található energiaosztály-besorolások: az ABC-betűi és színes sávok jelölik, hogy az adott gumiabroncs mennyire jól teljesít.
Üzemanyag – hatékonyság
Az üzemanyag–fogyasztás és ez által a széndioxid–kibocsátás szoros összefüggésben áll a gumiabroncsok egyik lényeges paraméterével, a gördülési ellenállással. Ennek legyőzéséhez, a szükséges vonóerő létrehozásához a motornak üzemanyag kell. A gördülési ellenállás legyőzése az összes üzemanyag fogyasztás elég jelentős részét, kb. 20%-át teszi ki, ezért fontos az abroncsok gördülési ellenállásának csökkentése. A címkén az üzemanyag-hatékonyságot egy A-tól G-ig terjedő skálán tüntetik fel, ahol az „A” legjobb, a „G” pedig a legrosszabb eredményt jelenti, vagyis ennél az abroncsnál lesz a legmagasabb a fogyasztás. Az értelmezést színek is segítik: a kedvezőbb tulajdonságokat jelző zöldektől a szabályozás hatályba lépése óta már nem is engedélyezett pirosig. A termék teljesítményét az adott üzemanyag-hatékonysági kategóriára (a képen B-re) mutató fekete nyíl jelzi. Az egyes kategóriák közti lépcsők azonos felhasználási körülmények mellett: 0,1-0,15 liter/100 km. A különbség az A és G kategóriába tartozó abroncsok között 15000 km éves futásteljesítmény esetén 80 liter körül van. Ennek árából akár két új gumit is vehetünk.
Fékút nedves úton
A nedves útfelületen való tapadás a gumiabroncsok egyik legnagyobb súllyal bíró biztonsági paramétere; a címkén látható információ ezen belül is a fékútra vonatkozik. Az osztályozás A-tól F-ig történhet, ahol „A” a legjobb, „F” a legrosszabb. (A G-t itt nem használják, és ma már F osztályú termék sem hozható forgalomba.) Az egyes kategóriák közti különbségek 3 m-től 6 m-ig terjednek, a jármű 80 km/h sebességről történő lefékezésekor. Az A és F kategóriába tartozó termékek fékútja közti különbség több mint 18 m is lehet!
Gördülési zaj
A közúti forgalom zajának (amely nemcsak kellemetlen, hanem az egészséget is károsítja) egyik fő forrása az abroncsok úton való gördülése. A gumiabroncs saját zajának mértékét decibelben tüntetik fel, és fekete ívekkel jelölik; minél több a fekete ív, illetve minél nagyobb a decibelben megadott érték, annál zajosabb az abroncs. Ahogy az ívek száma is mutatja, 3 besorolási osztály létezik:
- 1 fekete ív: 3 dB-lel kevesebb, mint a 2016-ig bevezetésre kerülő új európai határérték (vagyis ez a legcsöndesebb kategória)
- 2 fekete ív: már most megfelel a jövőbeni európai korlátozásnak
- 3 fekete ív: megfelel az aktuális európai korlátozásnak
Ezek a paraméterek az egyes gumiabroncsoknak csupán néhány, igaz kiemelten fontos tulajdonságát tükrözik. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, sok minden mást is figyelembe kell vennünk: méret, teszteredmények, profil, várható használati mód és persze az ár.
A gumiipari szakemberek egyetértenek abban, hogy az abroncsok élettartama 10 év. Ugyanakkor nagyon lényeges, hogy az előírt körülmények között tárolt, és még fel nem szerelt gumiabroncsok 5 éven keresztül teljes mértékben megőrzik azokat a tulajdonságaikat, amelyek a gyártás időpontjában is fennálltak. Vagyis, egy nem használt 5 éves gumiabroncs felszerelése és értékesítése semminemű műszaki veszéllyel nem jár. Lényeges azonban megkülönböztetni az új és a frissen gyártott kategóriát. Utóbbival azokat az abroncsokat jelölik, amelyeknél a gyártástól számítva legfeljebb 3 év telt el. A maximum három éve gyártott abroncs a „frissen gyártott”, míg a 3-5 éve gyártottnál használható az „új” megnevezés.
Miért számít újnak egy öt esztendős abroncs? Az öregedést különböző kémiai és fizikai folyamatok váltják ki. Annak érdekében, hogy ezekkel szemben megvédjék a termékeket, a gyártás során olyan speciális adalékanyagokat vegyítenek a gumikeverékbe, amelyek meggátolják az oxigénnel és ózonnal történő, az abroncs teljesítményét csökkentő kémiai reakciókat. Ezeknek az adalékoknak köszönhető, hogy a szakszerűen tárolt abroncs akár több évig sem veszít felhasználhatóságából, képességei pedig megegyeznek a gyárból frissen kikerült társaiéval.
- Az abroncsok élettartama 10 év. Egy jó állapotú 6 éves abroncs is értékesíthető, azzal a megjegyzéssel, hogy még 4 évig javasoljuk használni.
- A lényeg röviden. A gumiabroncs:
- Frissen gyártott: 3 éves korig
- Új: 5 éves korig. Ez azt jelenti, hogy egy legfeljebb 5 éven át szakszerűen tárolt abroncs megfelel egy új abroncs specifikációinak, és nem veszít a felhasználhatóságából!
- Élettartama: 10 év, ezért 10 évesnél idősebb abroncsok használata biztonságtechnikai okokból nem ajánlott!
Használat
Kevert abroncsfajták: kisebb biztonság, romló menettulajdonságok
A tavaszi időjárás nem egyértelmű a gumiabroncs használat szempontjából. Napközben nyárt idézően meleg van, – ami a nyári gumikat követeli meg -, de reggelente csípős az idő, ami téli gumiért kiált. Sokan ezt az ellentmondást úgy oldják fel, hogy az első kerekekre téli gumit szereltetnek, mondván, ez hidegben és hóban is segíti az elindulást és az irányíthatóságot. Ez egy tévhit!
Téli és nyári abroncsok egy autón egyszerre? Nem jó megoldás!
A nem egységes abroncskészlet használata rontja az autó irányíthatóságát, tapadását és stabilitását – bármely irányváltási helyzetben -, és a fenti módon szerelt autóval megállni sem egyszerű. Amit talán megspórolunk az elhalasztott abroncscserén, annak többszörösét fizethetjük ki, akár már egy kisebb koccanás esetén karosszériajavításra.
Nyárit nyárival, télit télivel
Ha a téli abroncsokkal szerelt autónkkal defektet kapunk, és a cserét nyári mintázatú abronccsal oldjuk meg, drasztikus mértékben romlik az autó irányíthatósága. Nincs az a menetstabilizáló elektronika, amely képes lenne fékezéskor megfogni ezt az autót: akár már egy enyhe ívű kanyarban is letér az ívről, a kocsi hátulja kitör, és kiszámíthatatlan módon alul- vagy felülkormányozottá válik. (Természetesen ugyanez a helyzet, ha a nyári szett kieső darabját télivel pótoljuk.)
Legyen egységes a 4+1 abroncs!
A téli és nyári abroncsok anyaga és mintázata nem véletlenül különböző: ezeket egymástól nagyban eltérő körülményekre tervezték. Ezért az az ideális állapot, amikor az autóra felszerelt gumiabroncsok kora, mérete, mintázata és egyéb jellemzői azonosak, ideértve a pótkereket is.
Az abroncsok cseréjét sokan otthon végzik el – hála a barkácsáruházakban kapható olcsó emelőknek. Ezzel pénzt és sorbaállást spórolhatunk – gondolják sokan. Mire figyeljünk a gumiabroncsok centrírozásával kapcsolatban:
- A felnire szerelt abroncsok cseréje valóban megoldható házilag, de mi a helyzet a műhelyekben ilyenkor elvégzett centrírozással? (Igen, így, centrírozás, azaz kiegyensúlyozás, a szó ugyanis a latin centrum kifejezésből ered, és ebben az esetben a forgó alkatrészek – például kerekek, gumiabroncsok, tengelyek – vibrációjának megszüntetését értjük alatta.)
- A használat során előforduló külső behatások, ütések, útpadkával történő „találkozások” megváltoztathatják az abroncs és a keréktárcsa alakját, a szerkezet merevségét. Romlik a kerék és az út közötti kapcsolat, az útfekvés eltér az ideálistól, megnő a fékút. A kiegyensúlyozatlan abroncs egy bizonyos sebességtartományban a jármű rázkódását okozza, amit legkönnyebben a kormányon vehetünk észre, de a vibráció akár az egész karosszérián érezhetővé válhat. Ez az abroncsok idő előtti és szabálytalan kopását, és az autó felfüggesztésének korai elhasználódását okozza. Ez még akkor is így van, ha a remegés, a vibráció a városi használat mellett nem jelentkezik, csak ha kijutunk a városon kívülre, illetve az autópályára.
- A centrírozást a műhelyekben egy-két perc alatt, az abroncscsere alkalmával kérés nélkül elvégzik, ahol ráadásul azzal is tisztában vannak, hogy a kiegyensúlyozatlanságnak négy esete van: a statikus és dinamikus a két alapeset. A dinamikusnak két további fajtája van: kvázi statikus és a nyomatéki. Ezek – leegyszerűsítve – kerékugrálást, a kerék függőleges lengését, illetve a kerekek szitálását, oldalirányú mozgását eredményezhetik.
- A műhelyek alapfelszereltségének része a számítógépes kerékkiegyensúlyozó gép: ez automatikusan megállapítja a kiegyensúlyozatlanságot. A mester a gép útmutatása – pontos hely, illetve grammban megadott tömeg – alapján ellensúlyokkal hozza egyensúlyi állapotba az abroncsot. Léteznek felüthető és ragasztható súlyok, és a felni típusa is befolyásolja a szükséges korrekció módját. Otthon, házilag legfeljebb biciklikereket lehet centrírozni.
- Az abroncsok, a kerekek, a csapágyak és a futómű kopását lassítja, élettartamát növeli, ha minden abroncscsere alkalmával elvégeztetjük azok centríroztatását is. Ha vezetés közben a fenti rendellenességek valamelyikét észleljük, kérjük a szakszervizben az abroncsok soron kívüli centríroztatását.
Budapest, reggel 8:30h, megint esik az eső, lassan csorog az autónk a reggeli forgalomban. De a zene a rádióban jó, a fűtés be van kapcsolva, a gondolataink valahol máshol járnak. Aztán hirtelen történik valami: egy másodperc alatt elveszítjük az autó feletti irányítást. A fékezés és a kormányzás nem segít, a gumiabroncsok már nem érintkeznek az úttal. Sodródunk.
Az aquaplaning, más néven „vízen futás” vagy „felfutás”, számos baleset oka. Összefüggő vízréteg képződik az úton, amely megakadályozza az abroncsok úthoz tapadását. Az autó úszik, bármit is teszünk, a kormányzási és fékezési erők csak a vízrétegre hatnak, az útra nem. Ennek következtében az autó ellenőrizetlenül sodródik, és elveszíti a tapadását.
Milyen figyelmeztető jelei vannak?
Először is, kapcsoljuk ki a rádiót, ha erősen esik: A sárvédő felől érkező hangos zaj egyértelmű figyelmeztetés. A feltűnően sima kormányzás vagy a kormánykerék „kopogása” is azt jelzi, hogy valami történik. Az egyik fontos figyelmeztető jel, ha az elektronikus stabilitási program (ESP) jelzőfénye villogni kezd. Ha a fordulatszám felpörög, miközben az autó sebessége nem nő, azt jelenti, hogy a gumiabroncsok nem tapadnak megfelelően.
Milyen sebességnél történik az aquaplaning?
Bármikor. A jelenség előfordulása függ az út jellegétől, a vízmennyiségtől, a gumiabroncs típusától és egyéb külső körülményektől; 80 km/h sebességnél éppúgy előfordulhat, mint 140 km/h-nál.
Hol fordul elő az aquaplaning?
Statisztikai szempontból nézve az aquaplaning gyakoribb az autópályákon, mint a vidéki utakon és a városokban. Ennek oka azonban nem az útburkolat minősége, hanem az a tény, hogy az előbbin gyorsabban vezetünk. Az egyenetlen felület és az enyhe lejtés is hozzájárul az aquaplaninghez. A fő veszély a mélyedésekben, a kanyarokban, az aluljárókban és nyomvályúkban leselkedik ránk.
Hogyan viselkedik az abroncsunk aquaplaning esetén? És mit tehetünk mi?
A gumiabroncs futófelületén lévő profilok a víz elvezetésére szolgálnak. A gumiabroncs futófelületének többi része az úthoz tapad. Ha a gumiabroncs profilja kisebb, mint 4 mm, előfordulhat, hogy nem lesz elég hely a víz elvezetésére, az autó egyszerűen felfut a vízre. A 3 mm mély futófelület általában védelmet nyújt a nyári gumiabroncsok esetén. Téli gumiabroncsok esetén ennek azonban legalább 4 milliméternek kell lennie. A jelenlegi, jogszabály által meghatározott minimális profilmélységgel – amely mindössze 1,6 milliméter – átmegyünk a műszaki vizsgán, de az aquaplaning során ennek ára lesz.
Gumiabroncs szélessége: minél szélesebb a gumiabroncs, annál több vizet kell kiszorítania. Ezért a széles gumiabroncsoknak természetesen nagyobb a hajlandósága az aquaplaningra. Néhány gyártó speciális profilokat fejlesztett ki, amelyek mérsékelik a veszélyt, de a kockázat továbbra is nagyobb, mint egy hagyományos abroncsnál.
A gumiabroncs nyomása: Minél alacsonyabb a gumiabroncs nyomása, annál nagyobb az aquaplaning veszélye. Ilyenkor ugyanis az abroncs szétterül, szélesebb és lazább lesz.
Segít az ESP és az ABS?
Nem. Ezek a segédrendszerek csak akkor működnek, ha még van tapadás. A vízen futásnál pedig nincs, ennek megfelelően stabilizáló hatásukat sem tudják kifejteni. Ám van egy kivétel: Ha az aquaplaning csak egyetlen kereket érint, az ESP kontrollálhatja a másik 3 kereket, és így stabilizálhatja a járművet.
A jármű súlya befolyásolja-e az aquaplaninget?
Tele van a kocsi utasokkal, a csomagtartót is megraktuk – egyébként is egy városi terepjárót vezetünk – mi baj lehet? Hiszen ez nagyobb erővel tapad, nem? Sajnos egyáltalán nem. Tanulmányok kimutatták, hogy a jármű súlya csak csekély mértékben befolyásolja az aquaplaninget. Ami segíthet: ha az ideiglenesen megnőtt terheléshez igazítjuk az abroncsok nyomását.
Hogyan viselkedjünk aquaplaning esetén?
Az ellenőrizetlenül csúszó autó maga a horror, minden autós rémálma. Ilyen pillanatokban a reflexek erősebben működnek, mint a tudatos parancsok. De van néhány szabály, amelyeket, ha fejben tartunk, kézben tarthatjuk a helyzetet:
- Ne akarjunk hirtelen kormánymozdulatokkal korrigálni! Miért? Az aquaplaning olyan, mintha az autó a levegőben úszna. Ha közben eltekerjük a kormányt, ám az autó pár másodperccel később ismét „talajt fog”, végre fogja hajtani a kívánt manővert: azaz kanyarodni akar, elránt bennünket oldalra. Ugyanez érvényes a fékre is: Finoman lassítsunk, ne fékezzünk hirtelen!
- A kormányt mindkét kézzel tartsuk!
- A gázról lassan, óvatosan vegyük le a lábunkat, a sebességet fokozatosan csökkentsük!
- Lépjünk a tengelykapcsoló- magyarul kuplungpedálra!
- Ellenőrizzük rendszeresen a gumiabroncsokat: elegendő a futófelület-mélység? Megfelelő a gumiabroncsnyomás? Mit mondanak a tesztek az általunk használt abroncsokról? Érdemes megfontolni egy magasabb minőségű gumiabroncs-szett vásárlását is.
- A kopott abroncs akkor sem tapad meg az úton rendesen, ha nincs rajta vékony, vízből képződött filmréteg. Tartsuk be az előírt profilmélységet!
- Ellenőrizzük a lengéscsillapítókat! A törött lengéscsillapítók nemcsak a vezetési kényelmet csökkentik, hanem az aquaplaningot is veszélyesebbé teszik.
- Az autópályák sebességkorlátozó táblái alatt gyakran láthatunk egy kiegészítő táblát, ami arra akar utalni, hogy nedves útburkolat esetén ajánlatos jelentősen mérsékelni a sebességet.
Az alapszabályok:
- Ellenőrizze a gumiabroncs nyomását tankolásnál!
- A gumiabroncs nyomását alapvetően csak hideg gumiabroncsnál ellenőrizze!
- Soha ne engedjen le levegőt meleg gumiabroncsból.
- A levegő nyomásának az egy tengelyen levő gumi abroncsokban azonosnak kell lennie.
- A pótkerékben legalább a használati utasítás szerinti legnagyobb nyomásnak (teljes terhelés) kell lennie. A levegőnyomás ellenőrzésekor nem szabad erről megfeledkezni.
- Hosszabb utaknál és/vagy a gépjármű teljes terhelése kor (pl. nyaralás) a teljes terhelési nyomásra kell a gumiabroncsot felfújni.
A legjobb érték mindig a gyártók által ajánlott!
Ragaszkodjunk a gyártók által megadott abroncsnyomás értékekhez, és havonta egyszer ellenőrizzük azokat: így lesz a használatuk a legbiztonságosabb, a legtakarékosabb, és így szolgálnak bennünket a legtovább!
Mikor alacsony a nyomás?
Az egyenetlen kopás csökkenti a gumiabroncsok élettartamát, ezért érdemes időről-időre ránézni a futófelületre. Ha az abroncs futófelületének két szélén jelentkezik a kopás, a gumi „vállas”, akkor alacsony a nyomás. Ilyenkor az abroncs jobban kopik, túlságosan felmelegszik, és az autó a nagyobb gördülési-ellenállás miatt többet fogyaszt. Ha „nem számottevő mértékben”, mondjuk csak 0,5 barral kisebb a kerekekben lévő nyomás az előírtnál – amit ránézésre nem lehet megállapítani –, a gumi élettartama rövidebb lesz az elvárhatónál. Szakemberek szerint 10%-kal alacsonyabb nyomás mintegy 10%-al csökkentheti a futásteljesítményt. Amennyiben még kisebb a nyomás, arra is számíthatunk, hogy a fogyasztás akár drasztikus mértékben is megnő, a tapadás viszont csökken. Ha olyan abroncsokkal közlekedünk, amelyekben mindössze 0,5 bar nyomás van, a fentieken túl az abroncsokat véglegesen tönkre tesszük.
Ha túl nagy a gumiban lévő nyomás
Ilyenkor a futófelület közepe lesz kitéve aránytalanul nagy terhelésének. Igaz ugyan, hogy a nagyobb nyomás akár mérhető fogyasztáscsökkenést is eredményezhet, de semmi sincs ingyen: ilyenkor a gumiabroncs élettartama éppúgy csökken, mint az autó stabilitása és tapadása, és a futómű is gyorsabban kopik, mint ideális nyomás esetén.
A gumiabroncs nem megfelelő levegőnyomása balesetveszéllyel és anyagi kárral járhat!
Minden gépkocsivezető növelheti gumiabroncsainak üzembiztonságát és élettartamát a gumiabroncs előírt levegőnyomásának betartásával.
A gumiabroncs nem megfelelő levegőnyomásának következményei
A gumiabroncs élettartama és biztonsága alapvetően függ a megfelelő levegőnyomástól. Ezt az értéket a gép kocsi és a gumiabroncs gyártója egyedileg határozza meg minden egyes típushoz. A túl alacsony vagy túl magas levegőnyomás megakadályozza a gumiabroncs futófelületi mintaelemeinek megfelelő kapcsolatát az útfelülettel. Ennek következményei nem csak a túlzott vagy egyenetlen futófelületi kopás, hanem a lényegesen rosszabb tapadás, ami elsősorban nagyobb sebességgel vett kanyaroknál vagy nedves útfelület esetén jelenthet veszélyt.
A gumiabroncs sérülése miatt balesetveszély áll fenn!
A gumiabroncsot az elégtelen levegőnyomás folyamatos túlterhelésnek teszi ki. A gumiabroncsban lévő különböző anyagok szilárdságának csökkenése miatt a gumiabroncs tönkremenetele előre programozott. A gumiabroncs ebből adódó rejtett hibáit a nyomás utólagos helyreállításával már nem lehet helyrehozni.
A levegőnyomás rendszeres ellenőrzése a legjobb módja a gumiabroncs-sérülések elkerülésének. A levegőnyomás ellenőrzését alapvetően hideg gumiabroncson kell elvégezni. (Nem üzemmeleg.)
Az olyan gumiabroncsokban, amelyek már egy bizonyos távolságot lefutottak, a melegedés által nagyobb levegőnyomás jön létre, ami azonban a gumiabroncs lehűlésével azonnal lecsökken.
Ha a gumiabroncsból fogy a levegő, mindenképpen ajánlatos a levegővesztés okát szakemberrel ellenőriztetni.
Miért fontos a gumiabroncs levegőnyomásának rendszeres ellenőrzése? Mennyi az előírt levegőnyomás?
A gépkocsi gyártója által megadott adatok (használati utasítás) vagy a gépkocsi karosszériáján elhelyezett adattáblák (ajtóoszlop, üzemanyagbetöltő fedél, nap ellenző stb.) vagy a gumiabroncs gyártójának levegő nyomásra vonatkozó adatai.
Milyen előnyei vannak a megfelelően beállított levegő nyomásnak? Mit biztosít a megfelelő levegőnyomás?
- optimális felfekvési felület, megfelelő tapadás
- rövidebb fékút
- a vízenfutással szembeni nagyobb tartalék
- jobb menettulajdonságok és kanyarstabilitás
- alacsonyabb gördülési zaj
- kisebb gördülési ellenállás és fogyasztás
- kisebb alakváltozás és hőképződés
- jobb utazási komfort
Ha sérült az abroncs, még lehet, hogy javítható, de erről szakember döntsön! Pl. a szálszakadt gumiabroncs külsőleg mindössze egy alig észrevehető, diónyi dudorral „jelzi” a hibát, de ezt az abroncsot azonnal le kell cserélni. A defektek egy része viszont jó eséllyel javítható. A defektjavító spay-vel újra üzemkész állapotba hozott abroncsot csak néhány tíz kilométeren keresztül és általában maximum 80 km/h sebességgel használhatjuk. Utána irány a szerviz, ahol a mester dönt a javításról vagy a cseréről.
Ha a futófelületen mélyedéseket és domborulatokat látunk vagy szokatlan módon, egyenetlenül kopik a futófelület, esetleg repedésre bukkanunk, érdemes ellátogatni egy műhelybe: a szerelő tudja megállapítani, hogy a kerekek kiegyensúlyozatlansága vagy a felfüggesztés, a lengéscsillapítók, esetleg a kormányrendszer kopott alkatrészei okozzák-e a bajt, és hogy használhatók-e még az abroncsok.
Jelentős mennyiségű hó esetén ajánlott a hólánc, amelynek használatát érdemes otthon, indulás előtt begyakorolni. Egyes országokban a hólánc kötelező felszerelés, a határon ellenőrizhetik meglétét, hiányát komoly pénzbírsággal sújthatják. Egyes országokban a szabályozás a következő:
Magyarország
Nem kötelező a téli gumiabroncs használata hazánkban. Viszont a közútkezelő az időjárási és útviszonyok függvényében egyes útszakaszokon kihelyezhet “Hólánc használata kötelező” táblát. Ilyen útszakaszon csak olyan járművel szabad közlekedni, melynek legalább a hajtott tengelyén lévő gumiabroncsokon hólánc van. Hazánkban a szöges abroncsok használata közúton tilos!
Ausztria
November 1-e és április 1-e között a személygépkocsik és 3,5 tonna megengedett össztömegnél nem nehezebb teherautók esetén, télies útviszonyok esetén Ausztriában kötelező vagy minden keréken legalább 4mm profilmélységű téli gumiabroncs, vagy csak a meghajtott tengelyen a hólánc használata. Hóláncot azonban csak abban az esetben szabad használni, ha az úttestet összefüggő hó- vagy jégréteg borítja és a hólánc nem károsítja az útburkolatot. A rendelet megszegői 35 €-tól 5 000 €-ig terjedő büntetésre számíthatnak, ráadásul bizonyos esetekben a biztosítók sem térítik meg a nyári gumiabronccsal felszerelt autók kárát. 3,5 tonna össztömeg feletti járművek esetén legalább a hajtott tengelyen kötelező a – radiál abroncsok esetén 5 mm, diagonál abroncsok esetén 6 mm profilmélységű – téli gumiabroncsok használata. Továbbá a sofőr köteles hóláncot tartani magánál.
Csehország
November 1-e és április 15-e között a 3,5 tonna össztömegnél nagyobb járművek esetén, legalább a hajtott tengelyen, legalább 6mm profilmélységű téli gumiabroncs használata kötelező Csehországban azokon az útszakaszokon, ahol ezt táblák jelzik. A hólánc használatát szintén táblák jelzik.
Franciaország
Franciaországban általánosan nem kötelező a téli gumiabroncsok használata, viszont a hólánc kötelező tartozék, melynek használata a táblákkal jelzett szakaszokon kötelező.
Horvátország
Jeges útviszonyok vagy 5 cm-nél nagyobb hó esetén Horvátországban kötelező az autóban hóláncot tartani. Téli útviszonyok között kötelező legalább a hajtott tengelyen a téli vagy négyévszakos gumiabroncsok használata. Lika és Gorki Kotar körzetében kötelező a hólánc használata.
Luxemburg
A téli gumiabroncs nem kötelező, de ajánlott. Érdekesség, hogy tilos a vegyes felszerelés, igy az elöl téli, hátul nyári gumiabroncs alkalmazása.
Németország
Kötelező előírás nincs, csak ajánlott, és aki havas-jeges úton nyári gumiabronccsal közlekedik Németországban az 40 €, aki a forgalmat akadályozza, így elakad a nyári abronccsal, az 80 € büntetésre számíthat. A hólánc használatát táblák szabályozzák. Téli gumiabroncsnak minősülnek még az M+S és hópihe jelzéssel ellátott gumiabroncsok, és az elvárt minimális profilmélység 1,6 mm. Teherautók és autóbuszok esetében elegendő csak a meghajtott tengelyre téli gumiabroncsokat felszerelni.
Olaszország
Időjárástól függ, a sípályákra vezető utakon kötelező lehet a téligumik és a hólánc használata. Az Aosta-völgyben október 15-e és április 15-e között kötelező a téligumi használata.
Svájc
Svájcban nem kötelező a téli gumiabroncs, viszont elvárás az útviszonyoknak megfelelő felszerelés. Ha valaki nyári gumiabronccsal balesetet okoz vagy elakad, a magas bírságon és kártérítésen túl a mentési költségek megfizettetésére is számíthat. A hólánc használatát táblák szabályozzák.
Szerbia
November 1-e és április 1-e között, ha az időjárási viszonyok indokolják, Szerbiában kötelező a téli gumiabroncs vagy a hólánc használata.
Szlovákia
Személygépkocsik esetében nincs dátumhoz kötve, viszont, ha az utat összefüggő hó- vagy jégréteg borítja, akkor Szlovákiában kötelező mind a négy keréken legalább 3 mm profilmélységű téli gumiabroncs használata. A büntetési tétel 60 €. Teherautók és autóbuszok az időjárási és útviszonyoktól függetlenül november 15-e és március 31-e között legalább a hajtott tengelyen kötelesek téli gumiabroncsot használni. Az autópályákon mérik az előírt, 70 méter követési távolság betartását!
Szlovénia
November 15-e és március 15-e között Szlovéniában kötelező a téli gumiabroncs használata, melyből azonban elég kettő is. 5 cm-nél nagyobb hó esetén kötelező a hólánc is, ezt már a határon is ellenőrizhetik.
Románia
November 1-e és március 31-e között kötelező a téli gumiabroncsok használata. Aki bizonyíthatóan a téli gumiabroncsok hiánya miatt okoz balesetet vagy forgalmi akadályt, az a kártérítésen és a mentési költségeken túl 400-2 000 lej büntetésre számíthat, továbbá a biztosító is elutasíthatja a kárigényét.
Finnország, Lettország, Litvánia, és Észtország
December 1-e és március 1-e között kötelező minden járművön a téli gumiabroncs.
Svédország és Norvégia
Belföldieknek kötelező a téli gumiabroncs és a hólánc, bár szinte mindenki szöges abroncsot használ télen.
Belgium, Dánia, Hollandia, Lengyelország, Nagy-Britannia, és Oroszország
Nem kötelező, de ajánlott a téli gumiabroncs és a hólánc.
A gumiabroncsok magas műszaki színvonalon gyártott termékek, amelyek a korszerű gépjárművek alkalmazási területeinek tökéletesen megfelelnek.
Mint minden más, magas szintű technológiai eljárásokkal gyártott termék esetében, a gumiabroncsoknál is ajánlatos a körültekintő kezelés és karbantartás. Csak ebben az esetben garantálható, hogy Ön vezetőként gumiabroncsainak optimális teljesítményét élvezheti azok teljes élettartamán keresztül.
Óvja a gumiabroncsot a sérüléstől!
- Nem kellően körültekintő vezetéssel éles tárgyakba ütközve és járdára való felállásnál megsérülhet a gumiabroncs. A gumiabroncs belső szerkezete rejtett, azonnal nem észlelhető sérüléseket szenvedhet.
- Ha ilyen jellegű sérüléseket észlelne, mindenképpen szereltesse le azonnal a gumiabroncsot a kerékpántról és adott esetben cseréltesse ki.
- A javító spray csak szükségmegoldásként alkalmazható gyors javításra, rövid távolság megtételére a legközelebbi szakszervizig.
- A tömlő nélküli (tubeless) gumiabroncsba nem ajánlott tömlőt helyezni.
Javaslatunk:
- Ha elkerülhetetlen, hogy járdára vagy egyéb akadályra felhajtson, csak egészen lassan, a kereket a járdaszegélyre merőlegesen állítva tegye.
- Rendszeresen ellenőrizze, hogy gumiabroncsain nincs-e sérülés, kitüremkedés vagy belefúródott idegen tárgy.
- Ez különösen fontos a H, V, W, Y vagy ZR jelölésű gumiabroncsoknál, mivel ezek nagy terhelésnek vannak kitéve.
Egy akadályon nagy sebességgel való keresztül hajtáskor a gumiabroncs formájának megváltozása által az abroncs vázszerkezete sérülhet.
Az ilyen ütés következményei nem mindig észlelhetők, nem fedezhetők fel mindig látható nyomok. Az ütközés által többnyire csak lokálisan, néhány kordszál sérül anélkül, hogy kívülről bármilyen nyoma lenne.
A gumiabroncs forgása közbeni állandó berugózás idővel a sérülés rosszabbodásához vezethet. A gumi köpeny oldalán deformáció léphet fel vagy dudorok keletkezhetnek, amelyek aztán erőteljes levegőveszteséget eredményezhetnek. Az ütéskor a gumiabroncs úgy deformálódhat, hogy a karkasz a kerékpánt és az akadály közé becsípődik.
Ebben az esetben a gumiabroncs oldalán a karkaszban sérülés keletkezhet, anélkül, hogy a gumiabroncs azonnal levegőt vesztene. A sérülés idővel deformálódást vagy dudorok létrejöttét okozhatja, ami jelentős levegő veszteséggel járhat.
A gumiabroncs oldalfalának az úttesttel való érintkezés általi kopása
Az ilyen károsodás a gumiabroncs oldalfalán jön létre, és abból adódik, hogy az oldalfal az úttest felületén súrlódik. Ez csak akkor fordulhat elő, ha a gumiabroncs oldalfala nagyon erőteljesen lenyomódik, vagyis, ha a gumiabroncs nyomása nagyon lecsökkent. Az ilyen jellegű kopás helye a gumiabroncs méretétől és típusától függ.
Az ilyen sérülést mutató gumiabroncsokat alapvetően nem szabad többet használni.
Következmény:
- Ha egy gumiabroncs elégtelen nyomással fut (például nem megfelelően tömítő szelep, szög befúródás, nem megfelelően tömítő kerékpánt vagy egyéb okok miatt), túlzott deformációs munka jön létre a szövetvázon belül, aminek túlmelegedés a következménye.
- A túlzott deformációs munka eredményeképp létrejövő túlmelegedés a gumiabroncs oldalfalában a szövetváz fellazulásához vezet.
Előfordulhat a légzáróréteg gyűrődése, illetve a kordszálak szakadása is. A gumiabroncs-konstrukció fajtájától, valamint az elégte len nyomású vagy teljesen leeresztett gumiabronccsal való vezetés időtartamától függően a kordszálak fellazulása különböző módon nyilvánulhat meg.
A korszerű autók optimális menettulajdonságainak el érése érdekében a futóműgyártók olyan megoldásokat találtak, amelyek az „egyenes és párhuzamos” ideális értékektől gyakran jelentősen eltérő beállítási értékekkel járnak. Az előírt kerékösszetartás és kerékdőlésszög értékektől való túlzott eltérése ezeknél a gépjárműveknél problémát jelent a nagy mértékű fűrészfogas kopás miatt, amely idővel szabálytalan kopássá fokozódik és fellép az ezzel járó zajképződés.
Az ilyen kopási minták leggyakoribb oka az előírt kerékgeometriai beállítási értékektől való túlzott eltérés. Az ilyen hibák a hétköznapi használatban a járda szigetekre és egyéb akadályokra való durva felhajtásból adódnak. A gépkocsi szabad magasságának csökkentése és a szélesebb könnyűfémkerekek alkalmazása is befolyásolhatja a kerékgeometriai beállítást. A megváltozott erőkarok (pl. a kerekek kisebb besajtolási mélysége) miatt megváltozhatnak az előírt kerékgeometriai be állítási értékek. Ennek következménye a szabálytalan kopás. A kopási minta segítségével megállapítható, hogy szükség van-e a futómű beállítására.
A meghúzási nyomaték
A gépjárműgyártók által megadott meghúzási nyomatékokat mindenképpen be kell tartani. Mindig az egy mással átlósan szemben levő kerékanyákat, illetve kerékcsavarokat kell egymás után meghúzni.
Nyomatékkulcs
A csavarok, ill. anyák kézzel, érzés szerinti meghúzása nem mondható biztonságosnak. Ezért üzembiztonsági szempontból ajánlatos nyomatékkulcsot használni, amely lehetővé teszi az előírt meghúzási nyomaték pontos betartását.
Mire figyeljünk?
- a kerékrögzítő menetes csapjai, csavarjai és anyái ne sérüljenek
- az összes csavar egyenletesen, azonos nyomatékkal legyen meghúzva a leszerelés megkönnyítésére, illetve azért, hogy egyáltalán lehetséges legyen a készletbe tartozó szerszámmal a csavarok kiengedése.
Különféle szeleptípusok léteznek, azonban mind ugyanazt a célt szolgálják: tömítenek, lehetővé teszik a gumiabroncs levegőnyomásának ellenőrzését és szabályozását.
- A gumiszelepek magában a kerékpántfuratban tömítenek, a fémből készült menetes szelepekbe a tömítéshez egy kis tömítőgyűrűt helyeznek.
- A szelep meghibásodása nyomáscsökkenést okozhat.
- A szelepfurat peremfelülete fontos a tömítés szem pontjából és a szelep beszerelésekor szennyeződéstől, rozsdától, valamint sérülésektől mentesnek kell lennie.
Nyúlási próba
200 km/h sebességnél a szelepre óriási centrifugális erő hat. Az öregedő gumi szelepek nem bírják ezt a nagy terhelést, aminek gyakran nem is észlelhető, rejtett levegőszivárgás lehet az eredménye az ebből adódó következményekkel együtt.
- A gumiszelepek is öregszenek: ennek jele, hogy egyre több repedés képződik a szeleptesten, ami veszélyes lehet.
- Nagy sebességnél hatalmas centrifugális erő hajlítja el a szelepet.
- Egy gumiszelep kereken 20 gramm tömegű, 200 km/h felett azonban 7,5 kg centrifugális húzóerő hat rá.
- Ezért a nagy sebességű gépkocsik kerékpántjain vagy dísztárcsáin szeleptámaszt alkalmaznak.
- A centrifugális erő hatására a szelepszög nem változhat meg 25°-nál többel, ellenkező esetben szeleptámaszt (kerékdísztárcsa) vagy pedig fém alapzatú menetes szelepeket kell alkalmazni (úgynevezett Clamp-in-Ventile).
- Gumiabroncs cseréje esetén általában a szelepet is cserélik, ami igazán jutányos áron vásárolt biztonságot jelent.
- A szennyeződés, a por és a nedvesség menet közben a szelep finom belső szerkezetében könnyen sérülést okozhat, ezért a szelepsapkának műszaki szem pontból alapvető szerepe van, mindig biztosan fel kell csavarni a helyére.
Tárolás, ellenőrzés
A gumiabroncsok a gyártó által az alapanyagba kevert öregedésgátló ellenére öregszenek. Szakszerű tárolás által azonban az öregedés minimálisra csökkenthető.
- Kerékre szerelt gumiabroncsokat nem állítva, hanem felfüggesztve vagy egymásra rakva kell tárolni!
- A leszerelt gumiabroncsokat nem egymásra rakva és nem felfüggesztve, hanem állítva és időnként forgatva kell tárolni!
- Hűvös helyen: 15-25 °C között: A hőforrásokat letakarni, 1 m távolságot a hőforrástól betartani.
- Száraz helyen: Páramentes helyen a gumiabroncsokat nem érheti olaj, zsír, lakk, üzemanyag és hasonló anyagok.
- Sötét helyen: Különösen a közvetlen napsütéstől és a magas UV sugárzású mesterséges fény forrásoktól kell óvni a gumiabroncsokat.
- Mérsékelten szellőző helyen: A tömény oxigén és ózon különösen káros lehet.
- A gépjárművek téli leállításakor (veterán autó, lakóautó, utánfutó stb.) amelyeknél a gumiabroncs a gépkocsin marad, a levegő nyomását 3 barra kell növelni vagy felbakolni a járművet.
A gumiabroncs futófelületi mintaárok mélységét természetesen alapos ellenőrzésnek ajánlatos alávetni, ugyanis a gumiabroncs számos lényeges tulajdonsága függ ettől.
A mintaárok mélysége döntő fontosságú, amelynek a hatósági előírások szerint legalább 1,6 mm-nek kell lennie. Aki ennél kisebb mélységű mintaárkú gumiabronccsal közlekedik, számolnia kell azzal, hogy a biztosító baleset esetén nem téríti meg a keletkezett kárát, illetve, adott esetben büntetést kell fizetnie Nyugat-Európa több országában.
A mintaárok mélységének meghatározásához segítségül szolgálhat a kopásjelző rendszer (TWI – Tread Wear lndicator. Egyes gumiabroncs gyártók a TWI felirat helyett a márkajellel vagy egy háromszöggel jelölik a kopásjelzőt) ez a minta árokba vulkanizált kis „kitüremkedésekből” áll, amelyek a mintázat kopásával egy síkba kerülnek a mintázattal. A kopásjelzők elhelyezkedését a gumiabroncs vállrészén látható TWI felirat jelzi.
A mintaárok megmaradt mélységének meghatározásához mérést kell végezni a kopásjelzővel ellátott mintaárkokban.
Javaslatunk az Ön biztonsága érdekében:
Mivel a vízen futás (aquaplaning) veszélye fokozottan nő és a fékezési tulajdonságok is jelentősen romlanak az előrehaladott kopással, a gumiabroncsokat már minimális mintaárokmélység elérése előtt le kell cserélni.
Általában a következő értékeknél ajánlott a csere:
- nyári gumiabroncsok: 3 mm-es mintaárokmélység
- széles gumiabroncsok: 3 mm-es mintaárokmélység
- téli gumiabroncsok: 4 mm-es mintaárokmélység
Valamikor elkerülhetetlenné válik a gumiabroncsok cseréje:
A gumiabroncsokat akkor kell cserélni, amikor a minimális mintaárokmélységig kopott a futófelület, vagy ha helyrehozhatatlan károsodás érte a gumiabroncsot.
Ezen kívül az öregedés is indokolttá teheti a cserét, azonban átlagos futásteljesítmény esetén a kopás miatt jóval az elöregedés előtt szükségessé válik a csere. Kivételt jelenthetnek a lakóautók, az utánfutók, a veterán autók és a pótkerekek, amelyeknél a szezonális használat miatt a menetteljesítmény az átlagos alatt marad.
A TPMS segít a megfelelő abroncsnyomás – a gyártók által megadott értékek – folyamatos ellenőrzésében és megtartásában. Ha alacsony a nyomás, az abroncs jobban kopik, túlságosan felmelegszik, és az autó a nagyobb gördülési-ellenállás miatt többet fogyaszt. 10%-kal alacsonyabb nyomás mintegy 10%-kal csökkentheti a futásteljesítményt. Ha túl magas a nyomás, a gumiabroncs élettartama éppúgy csökken, mint az autó stabilitása és tapadása, és a futómű is gyorsabban kopik.
Kétféle TPMS rendszerrel találkozhatunk: Az indirekt rendszer az adatokat az ABS szenzorból nyeri. Ez a rendszer nagyobb toleranciával működik, álló helyzetben nem mér. Az abroncsok belsejében nincsenek szenzorok, de a téli- illetve nyári abroncsok felszerelésénél újra kell kalibrálni a rendszert.
A direkt rendszernél az abroncs belsejében elhelyezett, vezeték nélküli, elemes szenzorok mérik a nyomást. Szakemberek szerint ez a megoldás a megbízhatóbb, mivel az elektronika minden egyes abroncs nyomását külön-külön elemzi, és figyelmeztet, ha eltérést érzékel. A direkt TPMS 0.1 bar pontossággal mér, és azt is figyelembe veszi, hogy az autó halad vagy áll. Egy esetleges defektről még azelőtt értesülhetünk, hogy az abroncsot tönkre tennénk.
Az új autóknál az indirekt rendszer az elterjedtebb. A szenzorok felszerelése, elemeinek cseréje és programozása képzett szakember hozzáértését követeli meg. Azt javasoljuk, hogy ha abroncsnyomás-ellenőrző rendszerrel felszerelt autón cserélünk gumiabroncsot, azt minden esetben megbízható szakműhelyben végeztessük.
A tervek szerint 2015 júniusát követően a TPMS rendszer része lesz a műszaki vizsgán ellenőrzött funkcióknak, de nem csak ezért fontos: ha figyelembe vesszük a műszerfalon megjelenő jelzéseket, és időben helyreállítjuk a megfelelő abroncsnyomást, azzal növeljük az abroncsok élettartamát, energiát és pénzt takaríthatunk meg.
Az abroncsválasztást nem befolyásolja sem a direkt, sem az indirekt TPMS rendszer. Az előbbinél a rendszernek nincs közvetlen kapcsolata az abroncsokkal, míg az utóbbinál a szenzorok bármilyen típus belsejébe felszerelhetők. A TPMS abban segít, hogy az abroncs a karakterisztikájának megfelelően, a lehető leghosszabb ideig szolgáljon bennünket.
Hogyan keletkeznek a rendellenes kopások?
A korszerű autók optimális menettulajdonságainak el érése érdekében a futóműgyártók olyan megoldásokat találtak, amelyek az „egyenes és párhuzamos” ideális értékektől gyakran jelentősen eltérő beállítási értékekkel járnak. Az előírt kerékösszetartás és kerékdőlésszög értékektől való túlzott eltérése ezeknél a gépjárműveknél problémát jelent a nagy mértékű fűrészfogas kopás miatt, amely idővel szabálytalan kopássá fokozódik és fellép az ezzel járó zajképződés.
Az ilyen kopási minták leggyakoribb oka az előírt kerékgeometriai beállítási értékektől való túlzott eltérés. Az ilyen hibák a hétköznapi használatban a járda szigetekre és egyéb akadályokra való durva felhajtásból adódnak. A gépkocsi szabad magasságának csökkentése és a szélesebb könnyűfémkerekek alkalmazása is befolyásolhatja a kerékgeometriai beállítást. A megváltozott erőkarok (pl. a kerekek kisebb besajtolási mélysége) miatt megváltozhatnak az előírt kerékgeometriai be állítási értékek. Ennek következménye a szabálytalan kopás. A kopási minta segítségével megállapítható, hogy szükség van-e a futómű beállítására.
Ha a futófelületen mélyedéseket és domborulatokat látunk
Ebben az esetben valószínűleg nem elég a nyomáspróba: szerelő tudja megállapítani, hogy a kerekek kiegyensúlyozatlansága vagy a felfüggesztés, a lengéscsillapítók, esetleg a kormányrendszer kopott alkatrészei okozzák-e a bajt. Az átlós kopás helytelen centrírozásra éppúgy utalhat, mint alacsony nyomásra. A kerekek össze- és széttartásának beállítása, valamint a futómű hangolása egyébként is hasznos: nemcsak a féloldalas, illetve az egy-egy foltban történő kopást lehet vele elkerülni, de a gyári értékekre beállítva a legkisebb az abroncsok kopása, ugyanakkor a legjobb a tapadás, és végső soron a legbiztonságosabb a vezetés.
Csere
Az alapokkal mindenki tisztában van: húzódjunk le, illetve félre, vegyük fel a jól-láthatósági mellényt, az utasokat tegyünk a szalagkorláton kívülre, és helyezzünk el az autónk mögött egy fényvisszaverő háromszöget. Most jöhet az emelő, a pótkerék, illetve a defektjavító spray. Ha kereket cserélünk, van néhány szempont, amit be kell tartanunk:
Téli és nyári abroncsok egy autón egyszerre? Nem jó megoldás!
A nem egységes abroncskészlet használata rontja az autó irányíthatóságát, tapadását és stabilitását – bármely irányváltási helyzetben -, és a fenti módon szerelt autóval megállni sem egyszerű. Amit talán megspórolunk az elhalasztott abroncscserén, annak többszörösét fizethetjük ki, akár már egy kisebb koccanás esetén karosszériajavításra.
Nyárit nyárival, télit télivel
Ha a téli abroncsokkal szerelt autónkkal defektet kapunk, és a cserét nyári mintázatú abronccsal oldjuk meg, drasztikus mértékben romlik az autó irányíthatósága. Nincs az a menetstabilizáló elektronika, amely képes lenne fékezéskor megfogni ezt az autót: akár már egy enyhe ívű kanyarban is letér az ívről, a kocsi hátulja kitör, és kiszámíthatatlan módon alul- vagy felülkormányozottá válik. (Természetesen ugyanez a helyzet, ha a nyári szett kieső darabját télivel pótoljuk.)
Legyen egységes a 4+1 abroncs!
A téli és nyári abroncsok anyaga és mintázata nem véletlenül különböző: ezeket egymástól nagyban eltérő körülményekre tervezték. Ezért az az ideális állapot, amikor az autóra felszerelt gumiabroncsok kora, mérete, mintázata és egyéb jellemzői azonosak, ideértve a pótkereket is.
Pótkerék: csak ideiglenes használatra
Ha új szettet vásárolunk vagy szerelünk fel, győződjünk meg róla, hogy a pótkerék azonos mintázatú és állapotú a többi abronccsal, és valóban segítséget nyújt majd a bajban. Ne felejtsük: a pótkerék csak a javításhoz/cseréhez szükséges ideig lehet felszerelve, és használatakor figyeljünk arra, hogy a jármű menettulajdonságai nagymértékben – hátrányosan – megváltoznak. Nem árt tudni, hogy a tényleges pótkerék használatot megkövetelő helyzetek kivételével a jogszabályok sem teszik lehetővé, hogy egy jármű tengelyén, a két oldalon eltérő abroncsok legyenek felszerelve. Lásd még: Mire jó a mankó- illetve a pótkerék? illetve a Defektjavító spray: kérdőjeles kompromisszum című rovatunkat.
9 pontban a lényeg:
- Érdemes egy pillantást vetni a szerviz felszereltségére, színvonalára, a kiszolgálás minőségére, a gépek állapotára és a dolgozók tájékozottságára. Ha laikusként többet tudunk az abroncsokról, mint a műhelyben dolgozók, akkor köszönjünk el.
- Egyetlen gumiabroncs-kereskedő és javító műhely sem foglalkozik kizárólag egyetlen márkával. Mivel nincsenek elkötelezve, az autónknak és a vezetési szokásainknak megfelelő gumiabroncsot fogják ajánlani.
- Alapvetően ma már szinte minden gumisnak elérhetőek az oktatások, így a jó szervizek szakemberei információban sem szenvednek hiányt. A legtöbben igyekeznek a legjobb tanácsot adni, szezonban azonban nincs idejük a részletekre. Akit érdekelnek a részletek, és a miértek, az ne a tavaszi és őszi abroncs-csere időszak közepén forduljon a kérdéseivel a gumishoz.
- A szerviz tisztasága, a szerszámok rendezettsége nem feltétlenül utal az ott folyó munka minőségére: a káosz lehet pusztán látszólagos, a nagy hajtás mellett ennek megszüntetésére csak este jut ideje az ott dolgozóknak.
- A kisebb gumisoknál előfordul, hogy nincs megfelelő eszközük az abroncsok lecseréléséhez. Kérdezzünk rá, hogy van-e megfelelő szerelőgépük, hiszen egy peres és defekttűrő abroncsot vagy egy nagyobb méretű kereket nem minden műhelyben tudnak szerelni. A légnyomás ellenőrző rendszer – amely a műszerfalon jelzi a nem megfelelő nyomást – is speciális szakértelmet követel.
- Sok autószerviz (esetleg a saját, már bevált márkaszervizünk) is vállal abroncs cserét. Komoly előnyük, hogy náluk kulturált körülmények között lehet várakozni, és az abroncsokat is tárolják. Természetesen az árak is ennek fényében alakulnak. De a márkaszerviz látogatást össze lehet kötni egy másik, aktuális probléma orvoslásával – például a fékbetétek cseréjével, amelyek kopása egyébként is leginkább a kerekek leszerelésekor látszik -, és így máris időt és energiát takarítottunk meg.
- Referencia: létezik szervizminősítés, de ez egyelőre nem fedi le a piac egészét. Marad a jól bevált személyes referencia vagy egy-két álnaiv kérdés a műhelyajtóban: feltétlenül ki kell-e cserélni-e a szelepeket? Használnak-e nyomatékkulcsot? Ha a válaszok nemlegesek, jobb, ha tovább állunk.
- Az éppen nem aktuális szett bértárolása: erre nincs szabály. Van, ahol meg tudják oldani, hogy a következő szezonig szakszerű körülmények között tárolják az abroncsokat, és van, ahol erre nincsenek felkészülve. A szolgáltatás ára is egyedi, sőt van, ahol ingyenes.
- Kérdezzük meg a kiválasztott szervizt, hogy be lehet-e jelentkezni, vagy csak érkezési sorrendben tudnak bennünket fogadni.
Ha új szettet vásárolunk vagy szerelünk fel, győződjünk meg róla, hogy a pótkerék azonos mintázatú és állapotú a többi abronccsal, és valóban segítséget nyújt majd a bajban. Ne felejtsük: csak a felszerelt kerekkel azonos méretű és mintázatú pótkerék nyújt teljes értékű segítséget a bajban. Az úgynevezett mankókereket helytakarékosságból találták ki, de ez csak a javításhoz/cseréhez szükséges ideig lehet felszerelve, és használatakor figyeljünk arra, hogy a jármű menettulajdonságai nagymértékben – hátrányosan – megváltoznak. A mankókerékkel felszerelt autóra a 2 x 80-as szabályt kell figyelembe vennünk: max. 80 km/órás sebességgel haladhatunk, és a megtett távolság sem lehet több, mint 80 km. Ráadásul, a hajtott kerekeken mindenképpen egyforma abroncsnak kell lennie. Azaz, ha a fronthajtású autónk egyik első abroncsa defektet kap, célszerű valamelyik hátsó abronccsal pótolni, a hátsó kerék helyére pedig a mankókereket felszerelni. Macerás? Az bizony! Ha tehetjük, teljes értékű pótkerékkel autózzunk.
Előfordulhat, hogy az autónkban nincs pót- illetve mankókerék, csak defektjavító spray. (A pótkerék ma már nem kötelező tartozéka az autóknak, gyakran előfordul pl. a gázos autóknál, hogy a pótkerék helyére szerelik a gáztartályt.) Defekt esetén szükségmegoldás a defektjavító spray. Elfér egy tároló rekeszben, praktikus, egyszerű a használata – állítják az értékesítők. Mit tud valójában egy ilyen flakon? Ha az abroncs oldalfala, illetve, ha a felni is sérült, nem segít a hab, de egy szög okozta defekt esetén igen. A szelepen keresztül belenyomjuk a habot az abroncsba, majd kompresszorral felpumpáljuk az abroncsot az előírt értékre, és csak ezt követően indulhatunk útnak, kizárólag a fent említett 2×80-as szabály figyelembevételével. A habbal telített abroncs elvileg megtakarítható, javítható, de erre kevés gumis vállalkozik, ehelyett jellemzően a cserét ajánlják.
Látható sérülés, defekt, rendellenes kopás esetén, valamint, ha folyamatos nyomásvesztést érzékelünk: A rendszeres nyomásvesztés a kerék vagy az abroncs szerelési hibájára utal. A nyomás pótlása csak ideiglenes megoldás, minél előbb forduljunk szakemberhez!
Ha sérült az abroncs, még lehet, hogy javítható, de erről szakember döntsön! Pl. a szálszakadt gumiabroncs külsőleg mindössze egy alig észrevehető, diónyi dudorral „jelzi” a hibát, de ezt az abroncsot azonnal le kell cserélni. A defektek egy része viszont jó eséllyel javítható. A defektjavító spay-vel újra üzemkész állapotba hozott abroncsot csak néhány tíz kilométeren keresztül és általában maximum 80 km/h sebességgel használhatjuk. Utána irány a szerviz, ahol a mester dönt a javításról vagy a cseréről.
Ha a futófelületen mélyedéseket és domborulatokat látunk vagy szokatlan módon, egyenetlenül kopik a futófelület, esetleg repedésre bukkanunk, érdemes ellátogatni egy műhelybe: a szerelő tudja megállapítani, hogy a kerekek kiegyensúlyozatlansága vagy a felfüggesztés, a lengéscsillapítók, esetleg a kormányrendszer kopott alkatrészei okozzák-e a bajt, és hogy használhatók-e még az abroncsok.
Futóművek ellenőrzése
Az abroncsok élettartamának megőrzése érdekében elengedhetetlen a futóművek legalább félévente történő ellenőrzése, bármilyen rendellenesség esetén pedig javasolt mihamarabb felkeresni egy szervizt.
A futómű beállítása során a szakemberek a gyártók által előírt értékekre állítják be a gépjármű felfüggesztésének geometriáját, például olyan paraméterekre koncentrálva, mint a kerékdőlés, a kerékösszetartás, illetve az utánfutás. A futómű-beállítás nagyban befolyásolja a gumiabroncsok igénybevételét, ugyanis az autógyártók előírásának megfelelő geometria csökkenti az abroncsok kopásának intenzitását és mindamellett biztosítja azok maximális teljesítményét és élettartamát, továbbá hozzájárul a gazdaságosabb üzemanyag-felhasználáshoz.
Rendszeres karbantartással, valamint az abroncsok ellenőrzésével megelőzhetőek a nagyobb meghibásodások. Amennyiben a jármű vízszintes úton történő vezetés közben félrehúz, vagy nem tartja az egyenes irányt fékezéskor, akkor nagy valószínűséggel ellenőrzésre szorul a futómű. Fontos figyelmeztető jel lehet az abroncsok rendellenes kopása is. A hibás futómű pedig hosszabb fékutat eredményezhet és felgyorsíthatja a gumiabroncsok kopását.
Megfelelő kiegyensúlyozás
Az időelőtti abroncskopás megelőzésében ugyancsak fontos szerepet játszik a kerekek megfelelő kiegyensúlyozása. Az új gumiabroncsok felszerelésekor, illetve a kerékcserék alkalmával a szervizek centrírozással előzik meg a kiegyensúlyozatlanságból fakadó problémákat. A kiegyensúlyozatlanság következtében hamarabb tönkre mehetnek a gépkocsi futómű alkatrészei és a vezető is hamarabb elfáradhat a folyamatos kellemetlen rezonancia következtében.
A jól beállított futóműnek köszönhetőn a gumiabroncsok ideálisan fekszenek fel az útfelülete, kiváló útfekvést biztosítva ezzel az autónak. A rendszeres karbantartással, valamint az abroncsok ellenőrzésével szerencsére megelőzhetőek a nagyobb meghibásodások, illetve az ezekből fakadó balesetek
Miért ajánlatos az új és kevésbé kopott gumiabroncsokat a hátsó kerekekre szerelni?
Az új vagy kevésbé kopott gumiabroncsokat előnyösebb a hátsó kerekekre szerelni, mert ez vészhelyzetben (pl. hirtelen fékezés szűk kanyarban) jobb úttartást biztosít, főleg nedves, csúszós úttesten.
Abból kell kiindulni, hogy a kritikus közlekedési helyzetek többnyire nedves úttesten lépnek fel. Amennyiben ilyenkor az első kerék gumiabroncsai pl. vízenfutás miatt elveszítik a kapcsolatot az úttest felületével, a gépkocsi átmenetileg kormányozhatatlanná válik, azonban általában megtartja helyzetét és menetirányát.
Amennyiben viszont a hátsó kerekeknél szakad meg a kapcsolat az úttesttel, a gépkocsi hátulja kitör. Egy ilyen kritikus helyzettel sokkal nehezebb megbirkóznia a gépkocsivezetőnek, mint egy rövid ideig tartó kormányozhatatlansággal.
Egyenetlen kopás (pl. fűrészfog képződés) esetén a kopásminta a következő cserével gyorsabban kiegyenlíthető. Ez a módszer csak nem meghatározott forgási irányú gumiabroncsokra érvényes. (A levegőnyomást, valamint a kerékgeometriát ellenőrizni kell). A nem meghatározott forgásirányú gumiabroncsok forgásiránya károsodás nélkül változtatható.