Mindent, amit tudni kell

Legfrissebb híreink

Bár az időjárás még meglepően enyhe, jövő hét elején már számíthatunk reggeli fagyokra is. Itt az ideje, hogy időpontot kérjünk a gumisunktól a szokásos őszi abroncscserére.

Amikor elered az eső, az utak hirtelen sokkal veszélyesebbé válnak. A fékút megnő, a látási viszonyok romlanak, és az aquaplaning jelenség– vagyis, amikor az autó gumiabroncsai elvesztik a kapcsolatot az úttal – is bármikor bekövetkezhet.

A tél nem akkor kezdődik, amikor leesik az első hó – hanem amikor az aszfalt hőmérséklete lecsúszik oda, ahol az abroncs már másképp viselkedik.

Kik vagyunk mi?

A Magyar Gumiabroncs Szövetség (angol rövidítésből HTA – Hungarian Tire Association) 2011. augusztus 26-án alakult meg az azóta lebontott Ibis Hotel Váci úti épületében.
A HTA tagszervezetek képviselőinek egyhangú döntésével jött létre a Szövetség és első elnökének Urbán Pétert, a Bridgestone cégvezetőjét választották meg.
A szervezetet a Fővárosi Bíróság 2011. október 18-n jegyezte be 14.619. sorszámmal.
A HTA megalakulása óta tagja az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetségének (ETRMA), amely az európai gumiabroncs-ipar központi szövetsége 1959 óta, és irodája Brüsszelben található. A szervezet 2025-től Tyres Europe néven működik tovább.

Tagság

Tyres Europe

TYREAWARE

Road Safety

Tagvállalatok

Apollo
Pirelli
Hankook
Michelin
Continental

Bővebb híreinkért kattintson a gombra